Egyének és közösségek, szociális hálózatok és innovációk a Kárpát-medence rézkorában
A rézkor (i.e. 4500-2800) az innovációk időszaka, amikor az emberiség későbbi történelmét alapjaiban formáló, olyan innovációk terjedtek el Európában, mint a fémművesség, a kerék és a kocsi, az eke, a gyapjú vagy a tejtermékek nagyobb arányú fogyasztása. Multidiszciplináris projektünkben a 21. századi régészet legfrissebb kutatási módszereit kombináljuk annak érdekében, hogy megértsük, a különböző típusú, egyének közötti szociális kapcsolatok hogyan befolyásolják az információ, a tudás és az innovációk elterjedését. A bioszociális régészet (rokonság, lakóhelyválasztás, az állatok mobilitása) és a változatos technológiai kutatások eredményeit hálózatelemzéssel térinformatikai rendszerben fogjuk össze, ezáltal az egyéni szintből kiindulva vizsgáljuk, hogy hogyan jöttek létre a történelemformáló változások.
A Kárpát-medence földrajzi helyzeténél fogva fontos összekötőkapocs Délkelet- és Közép-Európa között, ezért ideális terepet kínál az innovációk elterjedését befolyásoló szociális tényezők vizsgálatára. A mai Magyarország területén a kora és középső rézkorban (i.e. 4500-3700) kisméretű, tanyaszerű települések sűrű hálózatában éltek a termelő gazdálkodást folytató kisközösségek. Az Alföldön különálló temetőket hoztak létre, melyekben fém- és kőtárgyakban gazdag mellékletű sírokat találhatunk. A kora rézkor a rézkori fémművesség csúcsa, ugyanakkor nincs nyoma annak, hogy ezeket a tárgyakat maguk készítették, a fémművesség technológiájának ismeretét csak a középső rézkorból ismerjük. Ehhez hasonlóan ismeretlen számukra a nagyméretű kőpengék és hegyek készítésének technológiája. Elemzésünkkel feltárjuk, hogy milyen kapcsolatok tették számukra lehetővé a nagyértékű tárgyakhoz való hozzáférést, hogyan és mivel viszonozták ezeket, ami aztán a technológiai tudás megszerzéséhez is vezetett.